Sziasztok!
Mint láthatjátok, ez egy ByTheWay fanfiction lesz majd, főszereplő még bizonytalan, kövessétek figyelemmel a blogot, és majd kiderül.
Új fejezetek akkor kerülnek fel, ha van érdeklődés a történet folytatása iránt.
(A visszajelzéseknek nagyon örülnék :))
Mindennap megkérdezem magamtól: miért? Miért nem tudok soha senkinek megfelelni? Egy született, két lábon járó csődtömeg vagyok, egyetlen egy dolog maradt nekem, a tánc. A tánc mentett meg. Sose tanultam, nem volt rá pénzünk, viszont van egy utcai kis csoportunk, összejárunk a haverokkal és táncolunk, olyan zenére, és úgy ahogyan csak tetszik. Nincsenek szabályok, csak a puszta imádatunk a tánc felé. Tizennyolcadik életévemet koptatom egy budapesti kis lakásban, a szüleimmel már amikor otthon vagyok és nem pedig az utcán. Sose voltam jó gyerek, sosem voltunk gazdagok, és sosem jöttem ki jól a szüleimmel. Míg mások az érettségire tanultak én a bajt kerestem.
Ugyan olyan este volt mint a többi, összejöttünk a haverokkal, táncoltunk, kicsit ittunk de mindenek felett jól éreztük magunkat. De azon az éjszakán valami megváltozott bennem...
Mikor Roli megérkezett körbe adott egy nagy piros lapot. Mindenki röhögött rajta, és nem értettem miért. -Menj már, műmájerekhez nem állnék be még akkor se ha fizetnek.- mondta Rixi és a banda nagy része egyetértett vele, egy lusta mosolyt én is elengedtem, de mivel a lap még nem ért el hozzám fogalmam sem volt, hogy miről beszéltek. Mikor végre hozzám került az a bizonyos plakát, jól szemügyre vettem.
Nem más volt mint egy felhívás. "Gyakorlott háttértáncosokat keresünk az x-faktor színpadára, ha elég jónak érzed magad jelentkezz." Akkor, átfutott az agyamon, hogy meg lehetne próbálni, ott volt a cím jól szemügyre vettem, Lurdy ház-ban lesz a meghallgatás, az nincs is olyan messze.
-Mi az Léna csak nem gondoltad komolyan? Annyira nézegeted azt a papírt, hogy azt hiszem a végén még elmész.-erre az egész tárasaság röhögésben tört ki, de mivel látták az elszánt arcom, rögtön abba hagyták.A srácok azt gondolták, hogy csak hülyéskedek, de bajom nem lehet tőle, egy próbát meg még ez is megér. Angeli csak lesajnálóan mosolygott rám, én meg hazaindultam a lapot a kezeim között szorongatva.
Még, hogy nincs esélyem...mindenkinek van esélye. Haza mentem és fürdés után az ágyba vetődtem, de nem tudtam aludni, csak forgolódtam és fontolgattam amit mondtak. Talán tényleg röhejes lenne, de viszont megpróbálni meg lehet, maximum kinevetnek de azt túlélem.
